Esküvői, lakodalmas és rendezvény zenekar családi, céges, vagy bármilyen egyéb jellegű zenés-táncos eseményre

Avanti Zenekar

Évtizedes tapasztalat és sok száz fellépés áll mögöttünk!

A zenekarról

Az Avanti Zenekar egy évek óta sikeresen működő esküvői, lakodalmas, tánc- és rendezvényzenekar. Évtizedes koncert- és vendéglátói tapasztalat, zeneiskolai múlt és sok száz fellépés áll mögöttünk.


Az Avanti Zenekar alapvetően duó felállású, de az állandó összetétel esetenként egy kiváló zenész kollégánkkal egészül ki.


Székesfehérváriak vagyunk, így gyakran zenélünk a városban és környékén, de megfordultunk már az ország legtöbb táján, valamint külföldön is. Örülünk, hogy nagyon sok helyre visszahívnak, s mi mindenhova boldogan mentünk és megyünk a jövőben is.

Zenekari tagok

István

Veres István – szintetizátorok, gitár, ének, vokál

Az Avanti zenekar énekes-billentyűse (esetenként gitárosa), zeneiskolai képzettséggel, évtizedes szakmai rutinnal, valamint a közönség és a zene iránti feltétlen alázattal  vezeti a formációt az alapítástól kezdve.

Kovács Tímea – ének, vokál

Az egykori Megasztár döntős énekesnő az Avanti zenekarhoz való csatlakozása előtt néhány évig földkörüli óceánjáró hajókon lépett fel, majd egy nívós olaszországi komolyzenei projektben vett részt, miközben folyamatosan csiszolódott énektudása.

Trió felállásban:

Bányai András - dobok, ütős hangszerek

A nagy tapasztalattal, és örökké jó kedéllyel 🙂 rendelkező kiváló dobos kolléga számos, többnyire Fejér megyei rock- és vendéglátós banda tagja volt, mostanában már szinte kizárólag csak az Avanti zenekarral vállal fellépéseket.

Repertoár

Repertoárunkkal minden réteget és korosztályt kiszolgálunk. Többgenerációs tánczenénkkel igyekszünk hozzájárulni az esküvők, lakodalmak, bálok, szülinapi partik, házibulik, gyerekműsorok, házassági évfordulók, céges rendezvények, álló fogadások kiváló hangulatának megteremtéséhez.

Játszunk örökzöld dallamokat, pörgős rock and rollokat, vérpezsdítő latin zenét, popot, rockot, funkyt, valamint a hagyományos lakodalmas műfajok mindegyikét (magyar mulatóst, keringőt, lakodalmas rockot, cigányzenét, magyar nótát, stb. ) .

Idegen nyelvű, elsősorban angol repertoárral is rendelkezünk, de német, olasz, spanyol dalokat szintén játszunk.

Veres István Zenész

Egyszemélyes zenekar

Veres István egyszemélyes zenekarként is vállal fellépéseket.

Bővebb információ az alábbi oldalon!

Magyar slágerek

1. 16 tonna feketeszén – Republic
2. 220 felett – Neoton Família
3. A Füredi Anna-bálon – Dupla Kávé
4. A hegyekbe fönn – Hip Hop Boyz
5. A rock’n roll rugója – Tankcsapda
6. A sör, a bor, a pálinka – Delta
7. A szerelem él – Balázs-Korda
8. Afrika – KFT
9. Ajándék – Piramis
10. Állj meg kislány – Ihász Gábor
11. Álmodtam egy világot magamnak – Edda
12. Álomhajó – Carpe Diem
13. Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek – Kowalsky meg a Vega
14. Angyalföldi pálmafák – Fenyő Miklós
15. Apuveddmeg – Wellhello
16. Arrivederci – Flipper Öcsi
17. Árva fiú – Cserháti Zsuzsa
18. Autó egy szerpentinen – Quimby
19. Az éjjel soha nem érhet véget – Soho Party
20. Az utcán – Illés
21. Azért vannak a jóbarátok – Máté Péter
22. Azok a boldog szép napok – Beatrice
23. Azok a szép napok – Harangozó Teri
24. Bájoló – Szabó Balázs Bandája
25. Balatoni láz – 4 F Club
26. Belehalok – Zoltán Erika & Kiki
27. Boldog születésnapot – Halász Judit
28. Boldogság gyere haza – Cserháti Zsuzsa
29. Boogie-woogie klubban – Omega
30. Buona Sera Signorina – Old Boys
31. Carolina – Szécsi Pál
32. Casino twist – Hungária
33. Ciao Marina – Hungária
34. Csak Cha-cha-cha – Hungária
35. Csak egy játék – Márió
36. Csak egy szó – Dolly Roll
37. Csak egy tánc volt – Szécsi Pál
38. Csavard fel a szőnyeget – Hungária
39. Csillag vagy nékem – Ihász Gábor
40. Csókkirály – Hungária
41. Darabokra törted a szívem – Halott Pénz
42. Ding-ding-dong – Csonka András
43. Don Quijote – Neoton Família
44. Édes kisfiam – Cserháti Zsuzsa
45. Egy bolond százat csinál – Balássy Betti-Varga Ferenc
46. Egy darabot a szívemből – Máté Péter
47. Egy szál harangvirág – Szécsi Pál
48. Egyszer véget ér – Máté Péter
49. Eladó, kiadó – Apostol
50. Elképzelt szerelem – Anita
51. Elmegyek – Máté Péter
52. Elpattant egy húr – Baby Gabi
53. Elsöpri a szél – Márió
54. Embertelen dal – LGT
55. Emese – Kispál és a Borz
56. Emlékszem, Sopronban – Wellhello & Halott Pénz
57. Én leszek – Cserháti Zsuzsa
58. Ének az esőben – V-Tech
59. Érezd magad jól – Bon-Bon
60. Érints meg még egyszer – Balázs Fecó
61. Érted öltött hófehér ruhát – Kocsándi Miklós
62. Esküvő – Üllői Úti Fuck
63. Évszakok – Balázs Fecó
64. Fellegajtó nyitogató – Ismerős Arcok
65. Felmegyek hozzád – Hofi Géza
66. Felszarvazottak balladája – Hobo Blues Band
67. Féltelek – Auth Csilla-Szolnoki Péter
68. Fiam – Komár László
69. Gábriel – Rúzsa Magdi
70. Gedeon bácsi – Szécsi Pál
71. Gina – Flipper Öcsi
72. Gondolj apádra – Hofi Géza
73. Gyere és álmodj – Desperado
74. Gyere kislány – Fehér Krisztián
75. Gyere, gyere Juli – Hungária
76. Gyere, táncolj – Szűcs Judit
77. Gyöngyhajú lány – Omega
78. Ha árulnak majd gesztenyét – Márió
79. Ha az életben – Kispál és a Borz
80. Ha én rózsa volnék – Koncz Zsuzsa
81. Ha én szél lehetnék – Omega
82. Ha itt lennél velem – Republic
83. Ha legközelebb látlak – Kovács Kati
84. Ha lemegy a nap – Tunyogi Orsi
85. Ha nem jön álom a szememre – TNT
86. Ha nem tudom, nem fáj – Dupla Kávé
87. Ha szombat este táncol – Kócbabák
88. Hajnalban még a nap is más – United
89. Hajolj bele a hajamba – Péterfy Bori
90. Hajtók dala – Hobo Blues Band
91. Halványkék szemek – Komár László
92. Harmonikás – Express
93. Hatvanhetes út – Republic
94. Hazafelé – Balázs Fecó
95. Hello, hello – Bonanza Banzai
96. Híd a folyót – Szekeres Adrienn-Dobrády Ákos
97. Hófehér kis kezed – Jolly
98. Hogyan tudnék élni nélküled – Demjén Ferenc
99. Hol jár az eszem – Zalatnay Sarolta
100. Hol vagytok székelyek – Kárpátia
101. Hola Mi Amor – Fiesta
102. Holnap hajnalig – Neoton Família
103. Holnaptól – Bon-Bon
104. Homokóra – Záray Márta
105. Homokvár, légvár, kártyavár – Apostol
106. Honfoglalás – Demjén Ferenc
107. Hosszú forró nyár – Zalatnay Sarolta
108. Hotel Menthol – Hungária
109. Hozd el azt a napot – Republic
110. Hull az elsárgult levél – Máté Péter
111. Húsz év múlva – Komár László
112. Hűtlen – Edda
113. Imádok útra kelni – Mario
114. Iskolatáska – Demjén Ferenc
115. Isztambul – Hungária
116. Járom az utam – Vámosi László
117. Jó nekem – Ocho Mucho
118. Jó reggelt kívánok – Republic
119. Kacsatánc
120. Kedvesem – ByeAlex
121. Kék a szeme – Dupla Kávé
122. Kell, hogy várj – Máté Péter
123. Két összeillő ember – Szécsi Pál
124. Kicsi gesztenye – TNT
125. Kicsi gyere velem – Cserháti Zsuzsa
126. Kisvirág – Neoton Família
127. Kockahas – Venus
128. Kölyköd voltam – Edda
129. Könnyű álmot hozzon az éj – Charlie
130. Kör – Edda
131. Köszönöm, hogy vagy nekem – Bon-Bon
132. Közeli helyeken – Bikini
133. Különös éjszaka – Sárosi Kati
134. Különös szilveszter – Cserháti Zsuzsa
135. Latin szerenád – Neoton Família
136. Lazítani – Hofi Géza
137. Lehet zöld az ég – Varga Viktor
138. Lehet, hogy téged vártalak – Zámbó Jimmy
139. Lehettem volna – Charlie
140. Létezem – R-Go
141. Levél a távolból – Fonográf
142. Limbó hintó – Hungária
143. Ma este felmegyek majd hozzád – Apostol
144. Made In Hungária – Hungária
145. Majdnem szerelem volt – Máté Péter
146. Mama – Emberek
147. Maradj velem – Korál
148. Marina – Komár László
149. Márti dala (Kezdjetek el élni) – Anna and the Barbies
150. Megbántottak – Hip Hop Boyz
151. Meghalok, hogyha rám nézel – Hungária
152. Melletted minden reggel – Piramis
153. Mennyország tourist – Tankcsapda
154. Meseautó – Filmzene
155. Mesélek a bornak – 4S Street
156. Micsoda buli – Hungária
157. Micsoda nő ez a férfi – Oroszlán Szonja-Bebe
158. Mindenki másképp csinálja – LGT
159. Mindenki valakié – Charlie
160. Mindig kell egy barát – Zalatnay Sarolta
161. Miszter Alkohol – Koncz Zsuzsa
162. Mondd, hogy nem haragszol rám – Fonográf
163. Mondd, mért szeretsz te mást – Máté Péter
164. Most élsz – Máté Péter
165. Most kéne abbahagyni – Kovács Kati
166. Most múlik pontosan – Csík Zenekar
167. Múlnak a gyermekévek – Ihász Gábor
168. Multimilliomos jazzdobos – Hungária
169. Napfény a jégen – Hungária
170. Ne gondold, ó ne – Illés
171. Ne múljon el – V-Tech
172. Neked írom a dalt – LGT
173. Nekem a Balaton a Riviéra – Marót Viki és a Nova Kultúr
174. Nélküled – Ismerős Arcok
175. Nem csak a 20 éveseké a világ – Aradszky László
176. Nem vagyok én apáca – Zalatnay Sarolta
177. Nem vagyok James – Bon-Bon
178. Nikase perimeno – Delhusa Gjon
179. Nincs szerencsém – Apostol
180. Nyár van – Neoton Família
181. Nyolc óra munka – Beatrice
182. Ohio – 100 Folk Celsius
183. Ott ahol zúg az a négy folyó – Kárpátia
184. Ott állsz az út végén – Máté Péter
185. Ott várok rád – Hip Hop Boyz
186. Ő (She) – Máté Péter
187. Pago pago – Neoton Família
188. Pálinkadal – Magna Cum Laude
189. Páratlan páros – A.D. Stúdió
190. Párizsi lány – Neoton
191. Pedro kocsmájában – Vámosi László
192. Petróleumlámpa – Omega
193. Pocsolyába léptem – Takács Tamás
194. Postakocsi – Sprint
195. Ragyog a szívem – Mohamed Fatima
196. Rakpart – Wellhello
197. Rázd meg – Notár Mary
198. Régi csibészek – Omega
199. Reptér – Korda György
200. Repül a bálna – Republic
201. Repülj tovább – Betty Love
202. Requiem – Karthago
203. Részegen ki visz majd haza – Bikini
204. Romantika – Zorán
205. Santa Maria – Neoton Família
206. Se veled se nélküled – Dupla Kávé
207. Sirályok sírnak – Csuka Mónika
208. Sírjon a hegedű – Mc Hawer & Tekknő
209. Sírni tudnék – TNT
210. Síromig szeretlek én – Nótár Mary
211. Skandináv éjszakák – Charlie
212. Sokáig voltam távol – Happy Gang
213. Száguldás, Porsche, Szerelem – Cserháti-Charlie
214. Szájbergyerek – Kistehén
215. Szállj el kismadár – Republic
216. Szeptember volt – Diamond-Zámbó
217. Szerelem – Rúzsa Magdi
218. Szerelemdoktor – UFO
219. Szerelemvonat – Demjén Ferenc
220. Szeresd őt – Deák Bill Gyula
221. Szeress úgy is – Zámbó Jimmy
222. Szeretlek is meg nem is – R-Go
223. Szilvafácska – Budapest Bár
224. Színezd újra – Magna Cum Laude
225. Színvak – VALMAR
226. Szívdöglesztő – Kelemen Kabátban
227. Szólj rám – GEG
228. Szóljon hangosan az ének – Soltész Rezső
229. Találd ki gyorsan a gondolatom – Balázs-Korda
230. Találkozás egy régi szerelemmel – Kovács Kati
231. Táncolj – Desperado
232. Távollét – Szécsi Pál
233. Te majd kézen fogsz és hazavezetsz – Presser Gábor
234. Te miattad nem alszom – Csóré Béla
235. Tedd a szívedre a kezed – Flipper Öcsi
236. Tedd fel a kezed – Splash
237. Téged átölelve – Delhusa Gjon-Kunovics Katinka
238. Tölcsért csinálok a kezemből – Zalatnay Sarolta
239. Trombitás Frédi – Omega
240. Úgy lennék – Éliás Jr.
241. Úgy sír a szél – Baby Gabi
242. Úgy szeretném meghálálni – Kovács Kati
243. Ugye mi jóbarátok vagyunk – LGT
244. Újra itt van – Illés
245. Úristen – VALMAR
246. Utcabál – Hungária
247. Valahol egy lány – Koncz Zsuzsa
248. Valami Amerika – Bon-Bon
249. Vár a tánc (Neh nah nah) – Szandi
250. Várj, míg felkel majd a nap – Demjén Ferenc
251. Várni rád – Fenyő Miklós
252. Veled jó lesz majd – Máté Péter
253. Vetkőzés – Oroszlán Szonja–Pély Barna
254. Vidéki sanzon – Magna Cum Laude
255. Vigyél el – Katona Klári
256. Violák – Szécsi Pál
257. Viva Espana – Korda György
258. Volare – Márió
259. Volt és lesz – Fenyő Miklós
260. Vuk 
261. YoYo – Neoton Família
262. Zárjon be a gyár – Mr. Rick
263. Zene nélkül mit érek én – Máté Péter
264. Zoltán Erika mix

Külföldi slágerek

1. A Hard Day’s Night – Beatles
2. A la-la-la-la-long – Inner Circle
3. Ain’t No Mountain High Enough – Marvin Gaye-Tammi Terrel
4. All My Loving – Beatles
5. All Shook Up – Elvis Presley
6. Angie – Rolling Stones
7. Autumn Leaves – Frank Sinatra
8. Bamboleo – Gipsy Kings
9. Banks Of The Ohio – Olivia Newton-John
10. Besame Mucho – Joao Gilberto
11. Blame It On The Boogie – Jackson 5
12. Blue Suede Shoes – Elvis Presley
13. Boogie Wonderland – Earth, Wind and Fire
14. Brother Louie – Modern Talking
15. Bubamara – Goran Bregovic
16. Can’t Help Falling In Love – Elvis Presley
17. Can’t Take My Eyes Off Of You – Gloria Gaynor
18. Capri Fischer – Die Flippers
19. Celebration – Kool & The Gang
20. Cheri Cheri Lady – Modern Talking
21. Close To You – Carpenters
22. Copacabana – Barry Manilow
23. Cosa Sei – Ricchi E Poveri
24. Country Roads – John Denver
25. Crazy – Julio Iglesias
26. Crazy Little Thing Called Love – Queen
27. Cry Cry – Oceana
28. Daddy Cool – Boney M
29. Delilah – Tom Jones
30. Don’t Go Breakin’ My Heart – Elton John-Kiki Dee
31. Don’t Know Why – Norah Jones
32. Dream A Little Dream – Ella Fitzgerald
33. Ein Bisschen Frieden – Nicole
34. Endless Love – Diana Ross-Lionel Richie
35. Fame – Irene Cara
36. Feelings – Albert Morris
37. Fly Me To The Moon – Frank Sinatra
38. Gimme Gimme Gimme – ABBA
39. Good Golly Miss Molly – Little Richard
40. Hafanana – Afric Simon
41. Hands Up – Ottawan
42. Hello – Lionel Richie
43. Hello Dolly – Louis Armstrong
44. Hello Mary Lou – Ricky Nelson
45. Help Yourself – Tom Jones
46. Highway to Hell – AC/DC
47. Hijo de la Luna – Mecano
48. Hit The Road Jack – Ray Charles
49. Honey Honey – ABBA
50. Honky Tonk Woman – Rolling Stones
51. Hopelessly Devoted To You – Olivia Newton-John
52. Hot Stuff – Donna Summer
53. I Just Called – Stevie Wonder
54. I ricordi del cuore – Borostyán filmzene
55. I Shot The Sheriff – Eric Clapton
56. I Wanna Dance – Whitney Houston
57. I Wanna Wake Up With You – Boris Gardiner
58. I Will Survive – Gloria Gaynor
59. I’m A Believer – The Monkees
60. Imagine – John Lennon
61. It’s Now Or Never – Elvis Presley
62. Italiano – Toto Cotugno
63. Jambalaya – Hank Williams
64. Just A Gigolo – Louis Prima
65. Just The Way You Are – Barry White
66. Killing Me Softly – Roberta Flack
67. Kingston Town – UB 40
68. Knockin’ On Heaven’s Door – Bob Dylan
69. La Bamba – Richie Valens
70. La Boum – Richard Sanderson
71. La Vida Es Un Carnaval (salsa) – Celia Cruz
72. Lady (Hear me tonight) – Modjo
73. Laisla Bonita – Madonna
74. Lambada – Kaoma
75. Layla – Eric Clapton
76. Les Feuilles Mortes – Yves Montand
77. Let It Be – Beatles
78. Let’s Get Loud – Jennifer Lopez
79. Let’s Twist Again – Chubby Checker
80. Living On My Own – Freddie Mercury
81. Long Train Running – DoobieBrothers
82. Love Is All Around – Wet Wet Wet
83. Love Is In The Air – John Paul Young
84. Love Me Tender – Elvis Presley
85. Lullaby Of Birdland – Ella Fitzgerald
86. Mambo Number 5 – Lou Bega
87. Mamma Maria – Ricchi E Poveri
88. Mamma Mia – ABBA
89. Michelle – Beatles
90. Monday Morning – Melanie Fiona
91. Moon River – Audrey Hepburn
92. More – Bobby Darin
93. Movin’ On Up – M People
94. Mr. Saxobeat – Alexandra Stan
95. My Boy – Elvis Presley
96. My Love Is Your Love – Whitney Houston
97. My Way – Frank Sinatra
98. Neh Nah Nah Nah – Vaya Con Dios
99. New York, New York – Liza Minnelli
100. No Woman No Cry – Bob Marley
101. O Sole Mio – Mario Lanza
102. Obladi-Oblada – Beatles
103. Oh Carol – Neil Sedaka
104. One Way Ticket – Eruption
105. Paradise – Phoebe Cates
106. Play That Funky Music – Wild Cherry
107. Quando Quando Quando – Tony Renis
108. Que Sera – Jose Feliciano
109. Raindrops Keep Falling On My Head – B.J. Thomas
110. Read All About It – Emeli Sandé
111. Rock Around The Clock – Bill Haley
112. Sailing – Rod Stewart
113. Save The Last Dance For Me – Michael Bublé
114. September – Earth, Wind and Fire
115. She – Elvis Costello
116. Shut Up and Dance – Walk The Moon
117. Simply A Love Song – Chilly
118. Sofia – Alvaro Soler
119. Someone Like You – Adele
120. Something Stupid – Nicole Kidman-Robbie Williams
121. Sorry Seems To Be The Hardest Word – Elton John
122. Strangers In The Night – Frank Sinatra
123. Stumbling In – Suzie Quatro-Chris Norman
124. Summer Nights – Olivia Newton John-John Travolta
125. Sunny – Boney M
126. Sway – Pussycat Dolls
127. Tears In Heaven – Eric Clapton
128. The Blue Cafe – Cris Rea
129. The Edge of Glory – Lady Gaga
130. The Greatest Love Of All – Whitney Houston
131. The Ketchup Song – Las Ketchup
132. The One That I Want – Olivia Newton John-John Travolta
133. The Wonder Of You – Elvis Presley
134. This Is The Life – Amy Mcdonald
135. Those Were The Days My Friend – Mary Hopkin
136. Tutti Frutti – Little Richard
137. Unchain My Heart – Joe Cocker
138. Volare – Gipsy Kings
139. Walk Of Life – Dire Straits
140. Waterloo – ABBA
141. Way Back Into Love – Drew Barrymore-Hugh Grant
142. What A Wonderful World – Louis Armstrong
143. When A Man Loves A Woman – Michael Bolton
144. Whenever Wherever – Shakira
145. Wonderful Life – Black
146. Wonderful Tonight – Eric Clapton
147. Xanadu – Olivia Newton-John
148. Yesterday – Beatles
149. YMCA – Village People
150. You’re A Woman – Bad Boys Blue
151. You’re The First, You’re The Last, My Everything – Barry White
152. You’re My Heart, You’re My Soul – Modern Talking
153. Zorba – Mikis Theodorakis

Lakodalmas / mulatós zenék

1. A babám fekete romalány
2. A börtön árnyékában – Bittó Duó
3. A cigányok sátora
4. A faluban nincs több kislány
5. A házunk tetején zsúpfedél van
6. A jó lovas katonának
7. A lányok, a lányok, a lányok angyalok
8. A Marosmenti fenyveserdő
9. A Muki fia
10. A nézését meg a járását – Kis Grofó
11. A sirályok fenn az égen
12. Akácos út
13. Áll a kocsi keresztbe
14. Alma a fa alatt
15. Almát eszem – Mary Zsuzsi
16. Amikor a szívem úgy dobog
17. Aranyeső
18. Asszony lesz a lányból
19. Asszony, asszony, az akarok lenni
20. Asszony, asszony, tekintetes asszony
21. Az a rendes iparos
22. Az a szép, az a szép
23. Az én jó apámnál nincs jobb a világon
24. Azt a kutya mindenit – Jolly
25. Balaton közepe
26. Becsípve mentem haza
27. Befordultam a konyhára
28. Bella Ciao – Kis Grofó
29. Bocsáss meg kérlek, de van egy hibám – Kaczor Feri
30. Bocsássa meg nekem a világ
31. Budapest, Budapest, te csodás
32. Cigány, cigány, miért vagy cigány
33. Cigánybálban sok a roma
34. Cigánysoron nem merek eljárni
35. Csak egy játék az életem
36. Csak, csak, csak az esik
37. Csepereg az eső
38. Csicsáéknál ég a lámpa
39. Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok
40. Csitt csak rózsám, hallod
41. Dali dalidéj – Kis Grofó
42. Édesanyám kössön kendőt
43. Édesanyám, kedves anyám, csak egy a kérésem
44. Ég a kunyhó, ropog a nád
45. Eger városa, papok városa
46. Egy asszony miatt vagyok ilyen léha
47. Egy asszonynak kilenc lánya
48. Egy kicsi ház van a domb tetején
49. Éjjel az omnibusz tetején
50. Eladom a lovamat meg a kocsimat
51. Elment a Lidi néni
52. Elmentem én az erdőbe fát vágni
53. Én édes Katinkám
54. Én édes Katinkám – 3+2 zenekar
55. Én vagyok a falu rossza egyedül
56. Én vagyok, én, a kocsma közepén
57. Erdő szélén sátoroznak
58. Esztike-tike-tike
59. Ez a vonat most van indulóban
60. Ezekkel a sofőrökkel baj van
61. Fáj a szívem, jaj de nagyon beteg
62. Falu végén meszeletlen kis ház
63. Favilla, fakanál, fatányér
64. Fekete cserepes
65. Fekete Péter öcsém
66. Felmásztam az eperfára
67. Felmegyek az Úristenhez – Jolly
68. Felveszem a piros színű ruhámat
69. Fényes a cipőm
70. Főztem neked szárazbabot eleget
71. Fúj a hideg szél
72. Galambszívet örököltem
73. Gém, daru, gém
74. Gyere Bodri kutyám
75. Gyere táncolj cigánylány
76. Ha kimegyek a doberdói nagyhegyre
77. Hajlik a jegenye
78. Hajlik a rózsafa, hajlik a lány
79. Hajmási Péter, Hajmási Pál
80. Hajnalban, hajnal előtt
81. Halljátok cigányok
82. Hallod-e Rozika, te
83. Halvány őszirózsa
84. Haragszik az édesanyám
85. Három deci köménymag
86. Hazamenni nem merek
87. Házasodom nemsokára édesanyám
88. Hej ribizli, a piros bicikli
89. Hej rigó, rigó
90. Hej, Dunáról fúj a szél
91. Hétre ma várom a Nemzetinél
92. Hogyha ír majd édesanyám
93. Hogyha nékem sok pénzem lesz
94. Hosszú fekete haj
95. Hosszú rögös ez az út – Fekete szemek
96. Hull a szilva a fáról
97. Hullnak a falevelek – Notár Mary
98. Irigyeim sokan vagytok – Bittó Duó
99. Iszonyú jó volt – Kaczor Feri
100. Itt a piros, hol a piros – Notár Mary
101. Jaj anyám, jaj apám, de féltem
102. Jaj cica eszem azt a csöpp kis szád
103. Jaj, de magas, jaj, de magas
104. Jaj, de nagyon régen volt, de soká lesz – 3+2 zenekar
105. Jaj, de szép kék szeme van magának
106. János legyen
107. Jegenyefán fészket rak a csóka
108. Jó estét kívánok
109. Jóska, levelet hozott a posta
110. Jöjjön ki Óbudára
111. Julcsa, ha kimegyen a piacra
112. Kalapom, kalapom, csurgóra
113. Káposzta, káposzta
114. Kecskebéka felmászott a fűzfára
115. Kék a kökény, recece
116. Kék nefelejcs
117. Kertünk alatt faragnak az ácsok
118. Kicsiny falum, ott születtem én
119. Kilenc kis gólya
120. Kinn a dorozsmai határban
121. Kis csónakom leng a Duna vizén
122. Kis kút, kerekes kút
123. Kis kutya, nagy kutya
124. Kis lak áll a nagy Duna mentében
125. Kisbecskerek, Nagybecskerek
126. Kiskendőm négy sarka
127. Kislány vigyázz
128. Komámasszony kakasa
129. Kombiné, kombiné, a csipkés kombiné – 3+2 zenekar
130. Kovács pengeti a vasat
131. Lakodalom van a mi utcánkban
132. Lányok, lányok, kibédi szép lányok
133. Lapostetű mocorog a gatyámban
134. Látod édesanyám, látod édesanyám
135. Legyen a Horvát-kertben Budán
136. Lenn a délibábos Hortobágyon
137. Lokoléo – Rupa Robika
138. Ma este drágám – Kaczor Feri
139. Ma este drágám nem alszom nálad
140. Már minálunk babám
141. Megérett, megérett a fekete szőlő
142. Meguntam az életemet
143. Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára
144. Megyek haza a kocsmából
145. Mi mozog a zöldleveles bokorban
146. Mikor Pestről elindultam
147. Minek a szőke énnékem
148. Most kezdődik a, most kezdődik a…
149. Most már elmehetsz
150. Nád a házam teteje, teteje
151. Nagybereki betyárcsárda
152. Ne mozgasd a lábad szárát
153. Nékem olyan asszony kell
154. Nem kell nékem a pogácsa
155. Nem loptam én életemben
156. Nem tudom az életemet…
157. Nem zörög a haraszt
158. No roxa áj – Jolly és Kis Grofó
159. Nótás kedvű volt az apám
160. Nyisd ki babám az ajtót
161. Országúton hosszú a jegenyesor
162. Ott áll a lány – Csóré Béla
163. Ott leszek szerdán
164. Ősszel érik, babám
165. Pestre jártam iskolába
166. Piros lett a pipacs virága
167. Piros százas a zsebembe
168. Piros színű ruha – Notár Mary
169. Piros volt a paradicsom, nem sárga
170. Rámás csizmát visel a babám
171. Repül a szán, búsul a lány
172. Részeg vagyok rózsám, mint a csap
173. Ricsi, Ricsi, Ricsi, Ricsi
174. Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs
175. Sárga a csikóm, sárga a nyereg rajta
176. Sárga rojtos a szoknyám széle
177. Sárgarézből van a pipakupakom
178. Sárgul már a kukoricaszár – 3+2 zenekar
179. Schneider Fáni de azt mondta
180. Sej, de kutya jókedvem van
181. Sej-haj Rozi
182. Sej-haj, akácfa hullatja a levelét
183. Söprik a pápai utcát
184. Sűrű csillag ritkán ragyog az égen
185. Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak
186. Száz forintnak ötven a fele
187. Százados úr, sej-haj
188. Székely himnusz
189. Szép a rózsám, nincs hibája
190. Szép asszonynak kurizálok
191. Szeretlek, szeretlek, el ne mondjad senkinek
192. Szoszi van – Notár Mary
193. Te rongyos élet
194. Temiattad nem alszom – Csóré Béla
195. Tilos, tilos, de nékem tilos
196. Tíz pár csókot egyvégből
197. Tónika húsz éves
198. Túr a disznó a búzában
199. Tűzpiros a virág
200. Új a csizmám
201. Utcára nyílik a kocsmaajtó
202. Valamikor régesrégen
203. Van nekem egy csíkos gatyám
204. Vedlik a pulikutya
205. Vége, vége, vége már
206. Vékony deszka, vékony deszka
207. Vékony héja, de vékony héja
208. Vettem a piacon egy szájkosarat
209. Viszlát cigánylány – Notár Mary
210. Volt egy szőke asszony
211. Vörösbort ittam az este
212. Zavaros a Nyárád
213. Zöld erdőben terem a mérgeskígyó
214. Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapu festve